2006. április 24-én a Budapest Bábszínházban a Magyar Bábművészek Szövetsége Vezetőségének megbeszélése

Jelen vannak:
- Pilári Gábor
- Sramó Gábor
- Szívós Károly
- Kocsis Rozi
- Lengyel Pál

 


Az új összetételű vezetőség egymás között újra felosztotta azokat a területeket, amelyekkel személy szerint foglalkozni fognak. Ennek értelmében Sramó Gábor a fesztiválok és jelentősebb hazai és nemzetközi eseményekkel, Pilári Gábor az alternatív-, magánbábosok kéréseivel, ügyeivel, Szívós Károly az oktatással, Kocsis Rozi a pályázatokkal, publicitással és PR-ral, Lengyel Pál a Színházi Társasággal, az NKÖM-val, és az egyéb társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartással foglalkozik.
Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy a vidéki bábszínházak finanszírozása megnyugtató módon rendeződjön. Ezzel kapcsolatban újra meg fogjuk keresni a NKÖM illetékeseit, hogy 2007-ben ez a kérdés hosszú távon megoldódjon.
Ugyanígy folytatni akarjuk a következő esztendőben a Weöres Sándor Bábprodukciós Pályázatot. Ez azt jelenti, hogy meg akarjuk teremteni annak a feltételeit, hogy a pályázat 2007-ben is kiírásra kerüljön - és lehetőleg nagyobb összeg kerüljön a pályázók között szétosztásra.
Ezt követően a vezetőség számba vette, hogy mivel foglalkozzon a közel jövőben. Ezek közül fontos helyet foglal el az oktatás - bábszínész képzés. Ezért a vezetőség úgy határozott, hogy az évadkezdést követő első megbeszélés előtt összegyűjti a szélesebb kitekintést lehetővé tevő külföldi oktatási metodikákat. Mindezek ismeretében a vezetőség megpróbál kialakítani egy oktatással átfogóan foglalkozó elképzelést. Ennek folytatása lehetne egy olyan, a bábszínész hallgatókkal kiegészített szakmai vita, amelyen esetleg a külföldi egyetemekről is fogadnánk vendégeket.
Ez utóbbinak 2007. márciusában az egri Harlekin Bábszínház, a szokásos Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztivál alkalmából szívesen adna otthont.
Elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk a szakmánkon belüli szakszerűséget, az egymás munkájának objektív, értő elemzését. Mindez nagyban összefügg azzal, hogy a képzésben előre lépjünk, és közös nevezőt találjunk. Hiszen ez a feltétele annak, hogy valóságos szakmai viták és mindnyájunk hasznát szolgáló beszélgetések alakuljanak ki.
Kocsis Rozi felvetette az alternatív, illetve magánbábosok ügyét: ki az, aki annak számít, ki az akiknek a tevékenysége, előadásaik színvonala a szövetség részéről is vállalható. Megegyeztünk abban, hogy ez a mindenkori tagfelvételnél automatikusan eldől, hiszen a jelenlegi tagoknak joguk van ajánlani, vagy nem ajánlani valakit a Bábművészek Szövetségének tagjai közé. Ez egyfajta szakmai szűrőt is jelentett, de ugyanakkor semmiképpen nem szeretnénk sem cenzorként, sem ízlésdiktátorként működni.
Végül Sramó Gábor beszámolt a 2007. Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál előkészületeiről, és a zsűribe felkért tagokról. A vezetőség egyetértett a fesztivál előkészületekkel, és mindenek előtt a meghívásra kerülő szakemberek személyével.

Lengyel Pál
elnök
Magyar Bábművészek Szövetsége